Bizonyára a repce neve, illetve a virágától sárgán rikító tavaszi lankák ismerősek lehetnek minden magyar számára. Viszont, ha a Canola nevet említi az ember, máris értetlen szempárokba ütközik.
Jogosan merül fel a kérdés bennünk; Mi az a Canola, és mi köze a repcéhez?
A Canola Kanada második leggyakrabban termesztett növénye a búza után, és évente több milliárd dollár értékben exportálják világszerte.
Kiváló tulajdonságai közé tartozik, hogy szívbarát növény. Sok kanadai tart otthon egy üveg Canola olajat az egészségügyi előnyei, sokoldalúsága és megfizethetősége miatt, éppen ezért a Canola olaj a legnépszerűbb főzőolaj Kanadában.
A Canola egy teljesen kanadai alapanyag – és nem jöhetett volna létre évtizedeken át tartó innováció, alkalmazkodás, valamint világelső tudományos és kutatási munka nélkül.
A kanadai Canola története politika, találékony gazdák együttműködése, és tudományos szuperhősök története. Valójában ez az egyik legnagyszerűbb sikersztori a mezőgazdaság történetében.
Kezdjük egy kis történelemmel
Minden a repcével kezdődött. Bár általánosan úgy tartják, hogy a repceolajat (amelyből a canola olaj is származik) már Kr.e. 2000 körül használták főzésre és világításra, Kanadában csak az 1940-es években jelent meg.
Akkoriban Európában nagy volt a kereslet a repceolaj iránt. Kiváló kenőanyagként használták a gőzhajtású vonatokban és hajókban, mivel jobban tapadt a vízzel és gőzzel érintett felületekhez, mint más olajok. Azonban a második világháború miatt az európai olajellátás megszakadt.
Ez lehetőséget teremtett Kanadának.
Néhány Argentínából és Lengyelországból importált repcemaggal a nyugat-kanadai gazdák elkezdtek kísérletezni a növény termesztésével. Gyorsan rájöttek, hogy a növény remekül érzi magát a hűvös, termékeny prériken.
Mivel Európában nagy volt a kereslet a repceolaj iránt, a kanadai kormány anyagi támogatást vezetett be a termeléshez. A növény gyorsan elterjedt. Azonban a második világháború végével, amikor a motorok áttértek a dízel üzemanyagra, a kereslet megszűnt – Kanada viszont ott maradt rengeteg repce termesztésére alkalmas területtel, de piac nélkül.
Itt jött képbe az innováció…
A jó terméshozam csak a történet egyik része
Kanadában a mezőgazdaság marketingjében is élen járnak – vagyis abban, hogy felmérjék, hol van szükség termékeikre a világban, milyen célokra, és hogyan juttathatják el oda őket. Ezt tették a háború után is.
A kanadai mezőgazdasági marketingesek megtudták, hogy Japánban is nagy a kereslet a repceolaj iránt, mivel a népszerű étel, a tempura készítéséhez használták. A rántott ételek sikere tehát új piacot teremtett.
Így továbbra is tudtak repcét termeszteni és exportálni Ázsiába.
De ennél is több lehetőségre láttak potenciált a növényben. Akkoriban Kanada a feldolgozott zsírok és olajok 90%-át importálta. Óriási lehetőség nyílt saját olajmag termesztésére és hazai felhasználására.
Itt lépnek színre a repce szuperhősei…
Kanada egy csodálatos mezőgazdasági és élelmiszer-tudatos közösség otthona. Ekkorra már régóta kutatták a repceolajat, hogy megtudják, mire lehet még használni.
A kutatások során aggodalom merült fel a repceolaj magas erukasav-tartalmával kapcsolatban, amely szívproblémákat okozhatott. A kutatók célul tűzték ki, hogy csökkentsék az erukasav mennyiségét a növényben.
Olyan repcenövényeket találtak a világ más részein, amelyek kevesebb erukasavat és telített zsírt, viszont több jótékony zsírsavat, például omega-3-at és egyszeresen telítetlen zsírt tartalmaztak. Ezekből új, egészségesebb fajtákat nemesítettek emberi fogyasztásra – ezeket nevezték alacsony erukasavas fajtáknak. A kanadai gazdák elkezdték termeszteni ezeket, és rövidesen más országok is követték példánkat.
- Tudta? A repce és a kanola növények a Brassicaceae családba tartoznak, akárcsak a káposzta, brokkoli, mustár és karfiol.
További kutatások igazolták, hogy a kanola jobb választás emberi fogyasztásra, és 1985-re nemzetközi biztonsági minősítést is kapott.
De mi legyen a melléktermékkel?
A kutatók nemcsak a Canola tápértékének javításán dolgoztak, hanem azon is, hogyan hasznosítható az olaj sajtolása után visszamaradó takarmány-pogácsa.
Mint más olajmagvak esetén (pl. szója, gyapot), ezt is állati takarmányként használták. A magas fehérjetartalmú „pogácsa” segítette az állatok hízását, energiájuk növelését. Azonban a „pogácsa” tartalmazott glükozinolátokat – kénes vegyületeket –, amelyek keserű ízt és kellemetlen szagot adtak, és nem voltak megfelelőek takarmánynak.
Újra munkához látott a tudományos közösség, és sikerült új, alacsony glükozinolát-tartalmú változatokat létrehozniuk.
Miután ezt elérték, további tesztekkel bizonyították, hogy a „pogácsa” ezen verziója biztonságos és egészséges állati takarmánynak. Kutatások szerint a Canola pogácsával etetett tehenek napi egy literrel több tejet adnak!
Már csak egy dolog hiányzott…
Miután sikerült új, jobb minőségű repceolajat előállítani, új nevet kellett adni a növénynek – egy olyat, amely tükrözte eredetét.
Így született meg a „canola” név – a „Canadian” (kanadai) és az „oil low acid” (olaj, alacsony savtartalom) szavak összevonásával.
Évtizedes munka eredményeként ezek az új, kanadai fejlesztésű repcefajták világszerte keresett mezőgazdasági termékké váltak.
Két tudóst különösen elismertek e fantasztikus munka vezetéséért: Dr. Baldur Stefansson (Manitoba, †2002) és Dr. Keith Downey (Saskatchewan, jelenleg 94 éves). Mindketten számos díjat kaptak a kanadai mezőgazdaságért tett szolgálatukért, és helyet kaptak a Kanadai Mezőgazdasági Hírességek Csarnokában.
És ha már elismerések…
2006 októberében az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) jóváhagyott egy feltételes egészségügyi állítást a Canola olajra vonatkozóan, amely szerint:
„Korlátozott tudományos bizonyítékok alapján napi másfél evőkanál (19 gramm) canola olaj fogyasztása csökkentheti a szívkoszorúér-betegségek kockázatát, a Canola telítetlen zsírsavtartalmának köszönhetően.”
